Idén is TENISZBÁL Balatonbogláron!!!
Jegyek megvásárolhatók Borongics Livinél, Paszér Évánál és Pór Krisztinél.

Szeretettel meghívunk minden klubtagot,
teniszező gyereket és szülőt
december 24-én 14 órakor tartandó
KARÁCSONYI ÜNNEPSÉGÜNKRE!
BBTC Vezetősége
TÉLI SZÜNET
2016. december 19-től 2017. január 02-ig egyesületi edzéseket nem tartunk.
BBTC Vezetősége
MÉSZÁROS GYŐZŐ EMLÉKVERSENY
BALATONBOGLÁR 2016.10.08-09.
Gyönyörű napsütéses időben és remek hangulatban zajlott hagyományos évadzáró versenyünk. Klubtagok és bérletes versenyzők választhattak párt maguknak. A nők egy csoportban, körmérkőzéses formában versenyeztek egymással. A férfiak mezőnyét két korosztályra bontottuk. Először két-két csoportban folyt a párok között a küzdelem, majd az elődöntőben és végül a döntőben mérték össze erejüket a legjobbak. Szombat délben finom marhapörkölt, vasárnap hortobágyi palacsinta várt a versenyzőkre és a hozzátartozókra. A küzdelmek vasárnap is folytatódtak, ahol 6 vegyes pár versenyzett egymással. Fordulatos meccsek után született meg a végeredmény. A díjakat Mészáros Győzőné Jutka adta át a helyezetteknek.
Évadzáró versenyünkkel egy időben a BBTC OPEN II. nemzetközi tenisz verseny döntőjén profi teniszt is láthattunk és nem hiába drukkoltunk, mert Balázs Attila jóvoltából magyar tornagyőzelem született.
EREDMÉNYEK:
Női Páros:
Makarész Kati – Szőke Kriszta
Tombor Zsuzsa – Berkes Henriett
Varga Kálmánné – Varga Eszter
Harmath Rózsika – Nagy Erzsébet
Férfi Páros: - 110
Lehel László – Csiszár Szilárd
Rádics Attila- Nagy Péter
Simiglai István – Dávid Csaba,Pór Péter – Meiszter Gábor
Férfi Páros: 110+
Milosakovics János – Basics József
Kálsecz József – Karsai Kornél
Pálmai Zoltán – Uwe Brandt, Harmath Gyula – Harmath Sándor
Vegyes Páros:
Makarész Kati – Simiglai István
Berkes Heni – Kovács Csaba
Szőke Kriszta –Milosakovics János, Fárbás Réka – Borongics József
BBTC OPEN I. II.
A Balatonboglári Tenisz Club két rangos nemzetközi tornának adott otthont szeptember utolsó és október első hetében. Az egyenként 25 ezer dollár összdíjazású versenyeken számos ország jobbnál jobb játékosai küzdöttek először a selejtezőben, majd a főtáblán.
Az első verseny gyönyörű, napsütéses időben zajlott, akik kilátogattak a pályára rendkívül színvonalas és izgalmas meccseket láthattak. Indiából, Oroszországból, Németországból és a szomszédos országokból neveztek a tornánkra és persze magyar játékosok is lehetőséget kaptak az indulásra. A második héten az időjárás már nem volt olyan kegyes hozzánk, de a jó minőségű pályáknak és pályamunkásainknak köszönhetően kifogástalanul folyt le a verseny. Örömteli számunkra, első versenyen is volt magyar döntősünk és a második hét végén, mind az egyéni és a páros versenyszámban magyar játékosoknak szurkolhattunk és végül magyar győzelmet ünnepelhettünk.
A Nemzeti Kézilabda Akadémia terapeutái is segítették a versenyzők felkészülését és kezelését, egymást váltva gondoskodnak arról, hogy egész nap a teniszezők rendelkezésére álljanak és munkájukkal hozzájáruljanak a sikeres versenyzéshez.
A szeptember 26-tól október 2-ig tartó viadalon indiai győzelem született, miután Sumit Nagal 7:6, 6:1-re legyőzte a világranglistán 455. helyen álló, magyar Davis-kupa csapattag Nagy Pétert.
Az október 3-9-ig tartó BBTC OPEN-t Balázs Attila győzelemmel zárta, ezzel rövid időn belül negyedik tornagyőzelmét aratta és a legnagyobbat a 2010 októberi palermói ATP Challenger verseny megnyerése óta. A döntőben 76(2) 63-ra verte a 2. kiemelt orosz Vatutint (312.), ezzel az 569. helyen jegyzett magyar várhatóan 100 helyet lép majd előre az ATP világranglistán.
A versenyt párosban egy nappal korábban már megnyerte a Borsos Gábor/Kellner Ádám páros, így totális magyar siker született az idei utolsó ITF Pro versenyen.
http://www.itftennis.com/procircuit/tournaments/men's-tournament/info.aspx?tournamentid=1100038112
http://www.itftennis.com/procircuit/tournaments/men's-tournament/info.aspx?tournamentid=1100038160
HAZAI EREDMÉNYEK:
Harmath Rózsa – III.hely
NE35+:
Berkes Heni – III. hely
FE75+:
Harmath Gyula – III. hely
FE55+:
Lehel László - I. hely
Milosákovics János – II. hely
FE45+:
Pór Péter – II. hely
F35+:
Koszics Gábor – III. hely
NP130+:
Faragó Mária – I. hely
Harmath Rózsa - I. hely
NP110+:
Paszér Éva – I. hely
Szabó Éva – I. hely
Berkes Mecki – II. hely
Pető Éva – II. hely
NP100+:
Paszér Éva – II. hely
Szabó Éva – II. hely
NP100-:
Szőke Kriszta – I. hely
Makarész Kati – I. hely
Berkes Heni – III. hely
Zsilinszky Éva – III. hely
FP140+:
Homródi Péter – II. hely
Berkes Pál – II. hely
Harmath Gyula – III. hely
Németh Gyula – III. hely
FP120+:
Milosákovics János – I. hely
Röhrig Péter – I. hely
FP100+:
Simiglai István – I. hely
Kalmár Péter – I. hely
Lehel László - II. hely
Lehel Zsolt – II. hely
FP100-:
Pór Péter – I. hely
Klikk Balázs – I. hely
VP140+:
Harmath Rózsa – II. hely
Harmath Gyula – II. hely
VP120+:
Pető Éva – III. hely
Berkes Pál – III. hely
Berkes Mecki – III. hely
Homródi Péter- III. hely
VP100+:
Szőke Kriszta – I. hely
Milosákovics János – I.hely
Paszér Éva – II. hely
Simiglai István – II. hely
Szabó Éva – III. hely
Klikk Balázs – III. hely
VP100-:
Makarész Kati – I. hely
Koszics Gábor – I. hely
Berkes Heni – II. hely
Kovács Csaba – II. hely
Szőke Kriszta – III. hely
Simiglai István – III. hely
Időpontok:
1. Tábor: 2016 június 20.-24.
2. Tábor: 2016 július 18.-22.
3. Tábor: 2016 augusztus 1.-5.
Érdeklődni Paszér Évánála 0670 9440 798 es telefonszámon
Teniszpálya 06 / 30 / 1033 133
Büfé 06 / 70 / 622 20 06
Pór Krisztina 06 / 20 / 593 42 47
CímünkBalatonboglári Tenisz Club
8630 Balatonboglár, Tinódi u. 2